Sörmárkáink

10 Cseh sörgyár, sörüzem és családi sörfőzde termékeit forgalmazzuk jelenleg

Drinks with friends at a brewery taproom

10 Cseh sörgyár, sörüzem és családi sörfőzde termékeit forgalmazzuk jelenleg.

Sörgyárak

    HOLBA

    Morva földön rég főzik a sört, Hanušovicében már vélhetően akkor is ezt tették, amikor inkább még Han(n)sdorfként emlegették a Morava és a Branna folyók összefolyásánál létrejött várost. Mindkét név – egyik németül, másik csehül – egyaránt Jancsifalvát jelent, vélhetően a terület tulajdonosa után kapta nevét a helység. A város gyarapodott, így jött létre a közelében a Halbseit nevű falu, amiből aztán a cseh nyelv Holbát „varázsolt”. Ám folyók ide vagy oda, a kettős település azonban mégsem a vizéről lett nevezetes, hanem a sörről, hiszen azt talán az egykor régen élt Hans/Hanuš is szerette. A modern sörgyárat viszont 1874-ben bizonyos Josef Müllschitzky alapította meg a Jeseník hegység páratlan szépségű – és ma természetvédelmi – területén. A hegyi forrásvíz a jó sör alapja, ami a sörök nevében is tükröződik: a Šerák hegycsúcs nevét éppúgy sör viseli, mint az annak magasságát jelölő számot, az 1351-et. A gyár környékén és a környező kisebb településeken szinte csak ez a fajta sör kapható: de hát miért is hagynák el a környéken lakók azt, ami jó? Aki pedig nem olyan szerencsés, hogy ott éljen, immár az is kóstolhatja a Holba termékeit, szem előtt tartva a jelmondatot: Ryzí pivo z hor, azaz: tiszta sör a hegyekből.

      LITOVEL

      1291 meghatározó évszám volt a morvaországi Litovel város életében: a víz mellé ekkor ugyanis felzárkózott a sör. A víz ugyanis meghatározó elem: nem ok nélkül hívják a festői szépségű várost Hanákföld Velencéjének, aminthogy az sem pusztán a véletlen szeszélyes játéka, hogy címerében és zászlajában halakat láthatunk. Ebben az évben azonban felkereste a várost II. Vencel, a csehek jó királya és ha már ott járt, akkor megadományozta a települést a sörfőzés jogával. Lemérték a sörmérföldet, és Litovel városa innentől kezdve a sörről is ismert volt. Nem csoda, hiszen tudott, hogy a jó sör alapja a jó víz, ez pedig adott volt: talán épp ezt ismerte fel a bölcs király. A jog azt is jelentette, hogy mintegy 10-12 kilométeres sugarú körön belül csak a város főzhette és árulhatta a sört törvényesen. A joggal éltek is, majd a 18. században, nevezetesen 1770-ben már egy sörgyár készítette a kiváló nedűt. 1893-ban aztán már a kapitalizmus törvényeinek megfelelően megalakult a modern nagyüzem is, mégpedig úgy, hogy igen gyorsan sikerre vitte termékeit: 1906-ban Bécsben egy nemzetközi gasztronómiai kiállításon, 1911-ben Brünnben egy cseh nemzeti termékkiállításon nyert aranyérmet. A gyár sikertörténete pedig azóta is folyik, mint a jó sör: ma már 13 különféle sör alkotja a szortimentet, jelezve, hogy a cseh/morva tradíciók mellett az újdonságokra is nyitott a Litovel.

        PERMON

        A Permon sörök igencsak messziről érkeznek hazánkba, Sokolov-ból, ami a Német határ mellett és Karlovy Vary közelében található. Az üzem a modern Cseh mikro-sörgyárak jeles képviselője. Míg az idősebb Cseh korosztály ragaszkodik a hagyományos sörtípusokhoz(Svetly-Polotmavy-Tmavy), addig a fiatalabbak keresik az ujjat és a változatosságot is igénylik. Így sorra jelennek meg a piacon IPA, EPA, APA, búza, stout,... sörök is. Ezek közül jó néhány említésre méltó és a Permon sörei mellett is érdemes megállni, vagy akár végleg leragadni!

          ČERNÁ HORA

          Ha valaki ellátogat Brünnbe, érdemes tenni egy kitérőt mintegy 25-30 kilométerre, megtekintendő a Černá Hora nevezetű morva falucskát. Pontosabban inkább megízlelendő: innen ugyanis 1298-ban egy bizonyos Matouš nevezetű birtokos állítólag helyi sört vitt szekereivel a Templomos Lovagrend egyik birtokadományozási ünnepségre, amivel nagy sikert aratott. Hogy mi ennek a jelentősége? Azt, hogy ez így volt-e pontosan, nem tudjuk, de az nem véletlen, hogy 1530-ből már írásos emlék őrzi, hogy helyben főzik a sört. Méghozzá jó sört, mert a főrendű Lichtenstein és az Auersperg család másképp aligha tulajdonolja a gyárat a későbbiekben. Igaz, cseh és morva földön egyáltalán nem volt szokatlan, hogy főnemesek sört főzetnek. Egészen 1802 májusáig így volt ez, amikor is a napóleoni háborúk nyűgeit újabb csapás tetézte: a gyár a malátázóban keletkezett tűz miatt teljesen porig égett. A tűrhetetlen állapoton úrrá lettek a jó morvák, nagy levegőt véve újjáépítették a főzdét. A 19. században a Geislerek, a Nebel-Türkheimek, a Pereira-Arnsteinek, majd August Fries birtokolta a Főnixként újraéledő üzemet: utóbbi nevéhez köthető 1871 és 73 között a modern gyár felépítése. A 20. század további tulajdonosváltásokat, majd államosítást hozott magával egészen a legutóbbi rendszerváltásig, de egy dolog mit sem változott: a sörök remek mivolta.

            RYCHTÁŘ

            A sörfőzdét a csehországi Hlinsko városában alapították 1913-ban. Eredetileg részvénytársaságként működött, 1948-ban államosították, és bekerült a Horácké pivovary cégbe, majd a Východočeské pivovary társaságba. A halvány lágert először RYCHTÁŘ néven palackozták 1981-ben. A Rychtář Sörfőzde azon kevés sörfőzdék egyike az országban, amelyek még mindig természetes formában használnak egész komlót. A sörfőzde arra törekszik, hogy a klasszikus cseh technológiával, a legmodernebb gyártási eljárásokkal előállított, kiváló minőségű sört elérhető áron biztosítson.

              KLÁŠTER NAD JIZEROU

              A Klášter Sörfőzde a 12. század második felében a mai sörfőzde helyén alapított ciszterci kolostorról kapta a nevét. Bár egykor Európa egyik legjelentősebb egyházi épülete volt, ma már csak a kapu őrzi a sörgyár udvarán, gyönyörű portáljával.

                UHERSKÝ BROD

                Uherský Brod királyi városában a sörfőzés nagy hagyománya a középkorig nyúlik vissza. Az első közös tulajdonban lévő sörfőzdét, amely az egyes sörfőzdéket váltotta fel, Uherský Brod polgárai építették 1614-ben. A jelenlegi sörfőzdét 1895-ben František B. Janáček sörfőző építette.

                Rendezvények

                Fesztiválok eseményei

                Alábbi fesztiválokon veszünk részt/vettünk részt.

                Beer Board Feszt

                Beer Board Feszt Facebook oldalunk segítségével, könnyen és gyorsan megtalálhatod azokat a rendezvényeket, eseményeket ahol biztosan találkozhatsz söreinkkel.

                Sör

                Fedezd fel a cseh sör élményt!

                Cég adatai: